Na jó, igazából Chennai. :-)

Ma délre már ide is értünk, és el is foglaltuk a szobáinkat.
Sokkal melegebb van itt, mint Kalkuttában. Amikor leszállt a gép, akkor 28 fok volt, és sokkal párásabb is itt a levegő.
Más a hangulata teljesen, mint Kalkuttának, már amennyit egy rövid autó út alatt meg lehet állapítani, mert még csak itt voltunk a környéken. Ezekről raktam fel képeket, meg a vasárnapi képeket is megtaláljátok már.

Részletek később, mert mindjárt megőrülök a sok szúnyogtól, amit itt van, uh visszavonulok a szobánkba, és majd reggel feltöltöm az összes mondanivalómat. Addigra már csak nem lesz ennyi.
___________________________________________________________________________

---

Akkor most következzék a hosszabb verzió. :)

    Reggel tényleg korán kellett kelni, mert fél 7-re jött értünk a taxi, hogy legkésőbb fél 8-ig kiérjünk a repülőtérre, mert 8.30-kor indult a gépünk. A repülőtéren nem volt semmi gond minden simán ment, a gép is pontosan indult, viszont a vendégházból való elinduláskor azért voltak nehézségek.

Alíz már előző este mindent összepakolt magának meg Rékának is, Melinda meg én viszont csak azután kezdtünk neki, hogy visszajöttünk a szomszédházból, ahova meghívott minket egy család vacsorázni. A vége az lett a dolognak, hogy éjfélkor mentünk csak vissza a saját szobánkba, mert vacsora után még azért beszélgettünk is a családdal, Réka addig meg játszott a kisfiúkkal, és eléggé elszaladt az idő … (nagyon jóba lett azzal a gyerekkel, és sokat játszottak együtt amikor a kisfiú nem volt iskolában és mi is otthon voltunk, és ezért hívtak meg magukhoz, hogy most már minket is megismerjenek – egyébként nagyon kedvesek, és érdeklődőek, úgyhogy mondtuk is nekik, hogy majd nyáron jöjjenek Magyarországra, mert akkor biztosan otthon érzik majd magukat)
Én 3 órára teljesen összepakoltam a szobában és a bőröndömbe is, mert aztán reggel le akartam vinni Alízék szobájába azokat a cuccaimat, amiket nem viszek magammal Chennaiba, mert felesleges, hogy csak amiatt a néhány szatyor miatt fenntartsák az egész szobát. Aztán meg lefeküdtem mégha csak 2,5 óra aludni, bár amikor neki kezdtem a pakolásnak, akkor nem is akartam aludni, de mire befejeztem, addigra már majd leragadt a szemem, mert azért hosszú volt a vasárnap is.

   Na, de vissza a reggelhez. Mivel Melindának sem volt több ideje elpakolni, mint nekem, ezért ő sem aludt túl sokat, ami mint tudható nála legtöbbször azért így van…de most a probléma igazából az volt, hogy pakolás közben úgy gondolta, hogy csak egy fél óra ledől pihenni (mert ő is azt tervezte, hogy nem alszik aznap). Persze a fél órából az lett, hogy csak reggel ébresztette fel Alíz, és mivel este nem pakolt be a bőröndjébe, ezért reggel kapkodott minden után. A taxi már vártránk, ő meg még mindig a cuccait szedegette, úgyhogy eléggé feszülten idult emiatt a reggel.

    Szerencsére a forgalom nem volt nagy, úgyhogy nem volt baj, hogy később indultunk, mert még így is bőven időben értünk ki a reptérre. Ott megvártuk még Guthamot – Alíz munkatársát-, aki szintén jött velünk Chennai-ba. (ő is tart itt előadást az egyetemen, meg dolgoznak is tovább Alízzal)
Viszont szegény Guthamnak a kisfia szórakozott a bőröndjének a számzárával, amikor bepakolt már a bőröndjébe, mondta nekünk, hogy nem tudja, hogy fogja kinyitni a táskáját, mert a fia valami ismeretlen számkombinációra átállítótta a zárat. A gyerek meg gondolom nyilván nem is figyelte, hogy éppen mit csinál, csak tekergette a számokat. Ezért mondta is nekünk, hogy jobb ötlete nincs, mint hogy végig próbálja az összes lehetséges verziót, és valamelyiknél csak kinyílik a táska, mert azért nem akarja szétfeszíteni a bőröndöt…

    A repölő út az szuper volt. Ilyen jól még egyszer sem utaztam repülőn. A személyzet nagyon kedves volt, és semmihez sem vágtak pofákat, ami azért máshol azért megesik. Igaz, hogy csak 2 óra volt az út, de mégis olyan kaját adtak, mintha legalább egy félnapra jól akarnának minket lakatni. Pedig ez csak egy reggeli volt, nem is fő étkezés. (hozzáteszem a Lufthansa-nál, amikor Frankfurtba utaztunk ott csak 2 sajtos szendvicset dobtak oda mindenkinek egy pohár üdítő kíséretében)

    A kajában még a tálalás is tök jó volt, mert nem csak egyszerű eldobható dolgokat raktak a tálcára, hanem rendes fém evőeszközt adtak, rendes anyagból készült szalvétába csavarva. A bögre és a tálka, amibe itteni lapos kenyérkét, és valami csípős izét raktak az is úgy nézett ki, hogy szívesen használnék otthon is olyan. Mert tök dizájnos (bocsi, de máshogy írva még borzalmasabb) meg színes is volt, és ugyan műanyag volt, de a tartósabb fajtából. Alíz el is kért egy kért egy bögrét, mert az annyira tetszett, és szívesen adtak is egyet. Szóval a Jet Airways-t mindenkinek tudom ajánlani, és sok más légitársaság tanulhatna tőlük.

    Mikor megérkeztünk Chennai-ba, akkor a bejáratnál már várt ránk az intézetnek egy kocsija, ami elhozott minket az itteni egyetem vendégházához. Kívülről jobban néz ki, mint a kalkuttai, de belülről jobban szerettük az ottanit. Ennek főleg a sok szúnyog az oka. Mondták is az itteniek, hogy ez a város eléggé híres a sok szúnyogjáról. Úgyhogy ha valaki tervezi, hogy idejön szerelkezzen fel mindenféle szúnyogűző, -ölő szerrel, mert nagyon bosszantóak tudnak lenni. Szegény Alíz este nem is tudott aludni, mert annyi szúnyog volt a szobájukban, hogy nem hagyták aludni, emellett még rémálmai is voltak, úgyhogy szegény reggel nagyon lestrapált volt, amikor szóltam, hogy menjünk reggelizni. A bőre meg tele van piros csípés nyomokkal, szóval szegény leginkább egy bárányhimlős hasonlítható, annyira megszállták éjszaka a szúnyogok.

   Ezt amikor megékeztünk, akkor még csak nem is sejtettük. Mert az idő gyönyörű volt. Igaz, hogy melegebb és párásabb egy kicsit, mint Kalkutta, de inkább elviselem a 28 fokos meleget, mint az egyre gyakoribb kalkuttai esőt, és 22 fokot. :-)
Szóval itt igazi nyár van, ha otthoni viszonylatban gondolkozom.
Épp ezért mikor megkaptuk a szobáinkat egyből be is kapcsoltuk a ventillátort meg a légkondit, és mindenki le is zuhanyzott, és úgy már egy fokkal jobb volt a közérzetünk. De mindenki fáradt volt a koránkelés miatt, úgyhogy a nap ebéd utáni programja az alvás volt. Olyan sokáig nem tartott nekem, csak kb. 1,5-2 órát, mert a Réka ha egyszer felkel, akkor már nem tud visszaaludni, és addigra már elunta magát, úyhogy felkeltett engem is, hogy ne legyen egyedül, mert Alíznak be kellett mennie az egyetemre. 

   Még nem akartam messzire menni, mert még azt sem tudjuk igazán, hogy a városon belül, hol vagyunk, ezért először itt a vendégház, aztán meg az egyetem épület környékét néztük meg magunknak (egymással szemben vannak az út 2 oldalán). Amikor már Melinda is felébredt, akkor még elsétáltunk egy közeli (20 perc gyalog) hindu templomba. Ezekről készítettem fényképeket is, amiket már eddigis láthattatok.

   Aztán még vacsiztunk, ami szintén Kalkuttában jobb volt, mert figyeltek arra, hogy készítsenek olyan kaját is, ami nem csípős. Utána még egy „kis” küzdelem a szúnyogokkal, hogy netezni tudjunk, és mikor már nem bírtam tovább a szúnyoggal való hadakozást, akkor inkább visszajöttem a szobába, és lefeküdtem, mert a kis nyavalyások csak felbosszantottak.

Ezért is írtam olyan keveset tegnap, de most asszem duplán bepótoltam. :-)

P.S.:
  Ezt majdnem el is felejtettem leírni. Van egy kapcsoló, ami fogalmam sincs, hogy mire való, de annak a felkapcsolásával mindenesetre azt sikerült elérnünk többször is a nap folyamán, hogy levágjuk vele az áramot. Először csak az tűnt fel, hogy nem megy a ventilátor, aztán mikor már mindet fel-le kapcsolgattunk, de nem volt semmi reakció, akkor inkább szoltunk a recepción, hogy valami gubanc van.
Utána már láttam, mikor jött a szakember, és egyszerűen csak felkapcsolta a gombokat, hogy minden szobához külön tartozik egy szekrényke, ahol a szobához tartozó biztosítékok vannak, úgyhogy mikor véletlen Melinda is megnyomta, akkor már rutinosan mentem a szekrénykéhez, és először mindent lenyomva, majd egyesével újra visszakapcsolva, visszavarázsoltam az áramot.

  Mindezt csak azért írtam le, mert nem ártana körülnézni a koliban is, hogy hátha van ott is egy olyan kapcsoló, amikor senki sem tudja, hogy mire jó, de ha időnként hozzányúl valaki, akkor garantáltan levágja az áramot. Így annak a kapcsolónak a végleges kiiktatásával egy csomó bosszankodást megspórolhatnánk magunknak.