ntimus

    Hiába volt ma szombat teljesen hétköznap hangulatom volt.
Délelőtt tanultam Rékával, kb. ebédig, aztán kajáltunk. Majd ismét azzal próbálkoztam, hogy Melindát végre felkeltsem, mert természetesen ma sem kelt fel sem reggellire, sem ebédre, de bezzeg vásárolni akart jönni...hát igen, mert az eddigi jó szokásonkat azért nem hagytuk el. :-)

    Vagyis a ma délutáni program klasszikus shoppingolás volt. De most nem a közeli piacra mentünk, hanem ahol a múlt héten már voltunk, a Svahumiban. Ott egy csomó kézikészítésű cuccot lehet venni, de egy barátságpsabb plázához tudnám hasonlítani.
    Van egy csomó kis boltocska egymás mellett, meg vannak kis külön standocskák is, de a környezet nagyon szép. Pálmafák, meg modern szobrok lépten-nyomon, akár egy kis park is lehetne, ha az üzleteket leszámítjuk.

Vettem magamnak egy tök jó szoknyát, meg még éhány apróságot, de a szoknyához tartozik egy kis történet is.
    Ezt már múlt héten meg akartam volna venni, de akkor még nem váltottunk pénzt, úgyhogy én is még Alíztól kértem, ha kellett valamire- akkor éppen arra a szoknyára. Aztán bementünk egy másik boltba, ahol több dolgot is megszerettünk volna venni, de nem volt Alíznál annyi készpénz. Ez még nem lett volna probléma, mert lehetett ott kártyával is fizetni, de a nagyobb baj az volt, hogy a bankkártyáját a másik pénztárcájában hagyta, ami persze a vendégházban volt. Úgyhogy így  ugrott a ruhavásárlás, sőt az is kérdéses volt, hogy a sofőrt ki tudjuk-e fizetni, aki aznap du. 2-től folyamatosan furikázott minket, mert Alíz úgy számolt, hogy még egy ezressel több készpénze van, de nem így volt, és ami nála volt azt meg nem tartottuk valószínűnek, hogy elég lenne a sofőrnek.
     Ezért visszamentem abba a boltba, ahol a szoknyát megvettük, hogy próba-szerencse, de megkérdezem az eladót, hogy visszaadja-e a pénzt? Először nem akarta a hölgy arra valamilyen istenségre hivatkozva, de végül belement abba, hogy a szoknyát visszaadom, és ő pedig az árnak a felét (a szoknyát meg félrerakja nekem, és ha megyek akkor már értelemszerűen már csak a fennmaradó összeget kell érte fizetni). Nekünk már az is tök nagy segítség volt, úgyhogy tökre örültünk neki, hogy ilyen rendes volt!

    Na,és amikor ma mentünk, akkor már egyből megismert a csajszi, és adta a szatyorkában a szoknyát, amit a múlt héten félrerakott nekem. Most is abban a szoknyában ülök, és írok. De majd készítünk képet, és akkor ti is meglátjátok, hogy milyen.

Holnap még a megszokottnál is korábban kell kelni, mert egésznapos kirándulni megyünk egy innen 170 km-re lévő városkába, ahol a Nobel-díjas indiai költő, író, zenész Tagore élt. Ha vonattal mentünk volna, (mert az eredeti terv ez volt, de végül mégsem azzal megyünk), akkor még fél 7-nél is korábban kellett volna kelnünk, de így is már 8.15-kor teljesen útrakésznek kell lennünk.

Biztos nagyon jó lesz a holnapi nap, mert Alíz hozott egy rövid leírást a városról , és az alapján elég érdekesnek tűnik a városka, de majd holnap többet tudok írni.