ntimus

A délelőtt nem telt sok izgalommal. Viszont mindenkin kitört valami nyavalya.

    Nekem csak simán visszatért a megfázásom, és náthás vagyok, de Alíz azért volt egész délelőtt rosszul, mert nem is tudott aludni, meg rémálmai is voltak, aztán ebédig még visszadőlt, mert muszáj volt valamennyit aludnia, ha már este a szúnyogok miatt nem tudott, és még sem az utazást, sem a vasárnapi mászkálást nem tudta kipihenni. Amikor meg felkelt, akkor pedig olyan melege volt, mint ha lázas lenne. Bár a a homlokát én nem éreztem melegnek, mégis inkább bevett egy lázcsillapítót.
Réka sem tudott a szúnyogok miatt aludni, és őt is rendesen összecsípkedték, de amúgy el volt nap közben. Melinda viszont nyomta az ágyat egészen délután 4-ig. Most kívételen nem azért mert lusta volt, hanem mert ő sem érezte jól magát. Fájt a feje, meg szédült s egy kicsit, meg azt mondta hasmenése is van, úgyhogy ő is le lett kezelve biztos, ami boztos alapon  Rubophennel, meg vett be széntablettát is.

    A délutáni program a szinte már szokásosnak mondtható vásárlás volt, de most célzottan mentünk. Rékának kellett vennünk fürdőruhát, mert azt pont nem hozott otthonról, és keresnünk kellett egy piacot vagy valami helyet, ahol megvarják nekünk a szárijainkhoz a felsőt. Mind a kettő meg lett végül, de voltak érdekes dolgok. :-)

    Kocsival elvittek minket egy üzlethez a városba, ami egy több emeletes, elég modern épület volt, és minden szintjén szárikat árulnak. Nyilvánvaló volt, már amikor beléptünk, hogy itt nem lesz szabó, ezért egyből meg is kérdeztem egy eladót, hogy hol találunk szabót, mert szári felsőt szeretnénk varratni. Hát ott az üzletben tényleg nem lehetett, de az egyik eladó elkísért minket a szomszéd utcába, ahol volt bőven szabóság. Persze a férfi egy olyanhoz vitt minket, ami egy cseppet sem mondható olcsónak – gondolom lehet valami megállapodása a két üzletnek, hogy köcsönösen egymáshoz küldik a vevőiket -, de akár ciki, akár nem mégis elhoztuk inkább onnan a ruháinkat, mert 475 rupiát akartak azért kérni, hogy beszeglyék az anyagot, és hogy megvarrják a felsőt. Ahova pedig utána átvittük az anyagokat, ott viszont 150 rupiáért csinálják meg ugyanezt…
De nem is baj, hogy átmentünk, mert amellett, hogy megspóroltunk egy csomó pénzt, a másik helyen az eladó még kedvesebb is volt, mint a másiknál. És mellettük még zöldséges is volt. :-) (vettünk is jó sokat, ha már a csípősség miatt nem eszünk a vendégházban olyan sokat)

    A fürdőruha vásárlás már sokkal viccesebb volt. A sofőrünk elég nagy bajban volt, hogy hova is vigyen minket, ahol találunk fürdőruhát, de végül elvitt minket egy üzlethez, ami szintén nagyon modern, meg nyugati kinézete volt. (Egyébként ez zavar is egy kicsit ebben a városban ,hogy sokkal modernebb, és nyugatiasabb a kinézete, mint Kalkuttának. Valahogy nem érzem ideillőnek a magas, többemeletes üzletházakat, modern boltokat…de ez lehet, hogy azért van, mert már hozzá szoktam Kalkuttához. Mondjuk teljesen más a város környezete, adottságai és összképe is, mint Kalkuttának, de én akkor is Kalkuttát sokkal indiaibbnak gondolom, mint Chennai-t)

Persze abban az üzletben természetesen nem volt fürdőruha, ahova a sofőr elvitt, viszont azt mondták, hogy a szemben lévő sportboltban biztos találunk. Találni találtunk is az igaz, de amit először akartak adni, az leginkább egy tornadresszhez hasonlított, de annak is elég régimódi lett volna. Mondjuk mikor beléptünk már akkor kételkedtem benne, hogy egyáltalán itt lesz-e fürdőruha, mert első ránézésre csak egy egyszerű sportszer üzletnek nézett ki, de amikor egy kis dobozból elővarászolták azt, amit ők fürdőruhának gondoltak, akkor kitört belőlünk a nevetést. 
Utána mutattam, hogy inkább egy másik dobozt adjanak oda (annak az oldalán volt egy normális egyrészes fürdőruha képe is), mert mi olyat keresünk.

Szóval a mai nap felejthetetlen csúcspontja ez a fürdőruha vásárlás volt. Még Alíz is olyan jót nevetett rajta, pedig neki csak elmeséltük, hogy hogy nézett ki, képen nem is látta.