Ahogy már írtam a vasárnapi program egy egész napos kirándulásra lett szánva. Halljatok most erről.

    A tervek mindig változtak, úgyhogy végül a beharangozott nagyon korai indulásból is az lett, hogy Alíz munkatársa a családjával csak 9-re értek ide hozzánk, így kb. 1 órával később indultunk reggel, mint szerettünk volna. Erre még rá tett egy lapáttal a frankó dugó a városban, de aztán csak elértünk az autópályáig. Úton Santiniketan felé - mert ez a városka neve, ahova mentünk- az út 2 oldala tele volt szép nagy rizs meg krumpli földekkel, néhol még dolgoztak is rajta, de látványra meg érzésre egy alföldi autókázásra hasonlított az egész ...csak a nyárfák meg más lombhullatófák helyett itt pálmák vannak . :-)

    Santiniketan különlegessége, hogy itt élt és ez volt a kedvenc helye Rabindranath Tagore-nak. Nobel-díjas költő (a Nobel-díjának egy másolata ki is volt állítva a múzeumában, de persze nem lehetett ott fényképezni), emellett író, zeneszerző, festő, színészkedett is, meg darabokat is rendezett, szóval egy igazi polihisztornak tűnt nekem a kiállítás alapján, amit róla láttunk (ezzel kezdtük, amikor odaértünk, mert 1.kor bezárták, és mi kb.fél1-kor értünk oda). Sokat utazott, és Magyarországon is járt: 3 hetet töltött a balatonfüredi szívkórházban, és ezért Tagore sétány a part menti sétány. (Most már nektek is biztos beugrott, hogy akkor ezért volt olyan ismerős ennek a fickónak a neve... mert velem is így volt)

    Először a róla készült kiállitást néztük meg, amikor oda értünk, majd körbejártuk a rezidenciájához tartozó parkot. A fényképeket érdemes róla megnézni! Csodálatosan rendben tartott virágos kert, teli pálmákkal, amik alatt kellemesen lehet ücsörögni...és még ráadásul szép napsütéses időnk is vot, úgyhogy igazán élmény volt ott sétálni, és nem volt neház meg árteni, hogy miért is szerette annyira azt a helyet. Van még a növények mellett több épület is: ezek közül 4 csak arra volt, hogy Tagore bennük lakjon. Pontosabban azért volt 4, mert minden évszakra másik volt a megfelelő- pl. a nyári lakása az csupa agyagból épült, ezért alapból hűvös benne a levegő, ami nyáron azért jól jön. :-)
Meg állitólag azért is volt több lakása, mivel szeretett utazgatni, ezért gyakran váltogatta a lakhelyét is, ezért ha otthon volt, akkor is gondolt arra, hogy ne unja el magát egy helyben...
Egyébként tényleg jó lehetett ott lakni, mert nagyon szépen voltak berendezve a szobák, csak kár, hogy nem lehetett kipróbálni, csak megnézni. De megnézni sem lehetett ám akárhogy! Ahhoz is le kellett venni a cipőnket. Pedig legtöbbször csak az ajtóból lehetett bekukucskálni. Vagy ha azépületbe be is lehetett menni, akkor ott is el voltak keritva a berendezett részek. A negyedik háznál, már kicsit uncsi volt megint kikötni a cipőt, és bent zokniban mászkálni.
    A múzeumnál sajnos elkövetten azt a hibát, hogy még a zoknimat is levettem- gondolván, hogy ha már a cipőt le kell venni, akkor a zokni sem maradjon...de ha Indiában jártok, és tudjátok, hogy esetleg le kell majd vennetek a cipőtöket (pl. vmi templomnál), akkor zokni mindig legyen nálatok, különben lefagy a lábatok! Ez még rímelt is. :-)

    Miután kinézelődtük magunkat a parkban - és miután az őrök ki is tessékeltek minket-, egy helyi emberke segitségével körbejártuk a helyi egyetemet. Ezt az egyetemet, meg még egy másik iskolát is Tagore alapitotta. Művészeti és bölcsész képzés folyik ott - ezt már csak az is mutatja, hogy az egyetem parkja tele van szobrokkal, meg mindenféle művészi alkotásokkal. Tartozik hozzá mindenféle épület a kilátótól kezdve, a templomon át a diákszállóig. Sőt még van saját általános iskolája is, ami bentlakásos, mivel elég nagyok a távolságok erre felé, és igy megoldják, hogy a gyerekeknek nem kell utazgatniuk.
De van a város szélén egy Bengal Institute of Technilogy and Management névre hallgató suli is. A nevéből egyértelmű, hogy milyen képzás folyik ott, de ez lényegesen kisebb annál, mint amiről az elején irtam.
    A helyi fickó mesélte, hogy a tanitás itt kint a fák árnyékában zajlik. Furcsán hangzik nekünk - főleg a Közgáz után, aminek a környékén még fa is alig akad-, de itt tényleg igy csinálják. Igazhogy vasárnap volt, de még akkor is láttuk, ahogy az egyik erre kialakitott  helyen éppen nagyban tartották az órát. A fényképek között ezt is láthatjátok, hogy legyen rá bizonyiték is.
Otthon se lenne rossz - már ha a mi campusunk is olyan lenne -, ha kint lennének az órák. Bár télen kevésbé lenne hatékony, de mondjuk nyáron a napfényt inkább elviselném, mint a  termek neonfényét...

     Mikor az egyetem területét töviről- hegyire bejártuk már, akkor az útat a kietlennek tűnő területek felé vettük. Ez csakannyit jelent, hogy már láthatóan olyan terepen voltunk, ahonnan a civilizációs vivmányok nagy része hiányzott, de az a rész úgy szép, ahogy van! Ezt is csak a képekkel lehet elmondani, bár azok sem adják teljesen vissza, hogy milyen is volt az a falucska, ahova végül kocsival vittek minket.
Santiniketanhoz tartozik, és ott az egész falu a kézművességből él. A falu végén van is egy bolt, ahol csak ezeket a kézzel kszitett dolgokat árulják. Csoda szép dolgokat lehetett ott kapni, és még indiai viszonylatban is borzalmasan olcsón! És az volt ott a vicces, hogy lehet bankkártyával is fizetni!
Egy kis falu, amiről leginkább az  benyomásod, hogy olyan mintha a világnak egy teljesen eldugott kis szegletében lennél, de mégis lehet kártyával is fizetni! :-)


    És akkor most a faluról, mert amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Bár nehéz bármit is mondani róla, ami igazán hitelesen visszaadja azt, amit ott láttunk.
Szinte az összes ház agyagból készült, és ezeknek az oldalán mindenhol volt valamilyen minta, ábra is formázva az agyagból, mintha valami dombormű lenne a falon. Az emberek elég furán néztek ránk, én meg elég hülyén éreztem magam, hogy minden kis apróságot le akarok fényképezni, ami nekik ott  mindennapi..., de egyszerűen muszáj volt, mert ilyen megragadó helyen még nem voltam (másrészt meg kaptam is volna otthon a fejemre, ha nem készitek elég képet :-) )
Az egészben a legelképesztőbb az volt, hogy ahogy ott álltam, és néztem egy háznak a falát, hogy milyen szépen megcsinálták, és hogy milyen egyszerű, de nagyszerű ötlet, akkor belém nyilalt egy érzés, hogy ez a hely egyszerűen elképesztő! Itt vagyok gyakorlatilag a semmi közepén, de mégis közel egy városhoz, aminek a nyomát sem lehetett ott érezni. Az egésznek olyan hangulata volt, mintha valami ősi kis falucskába csöppentünk volna, vagy mintha a Dzsungel könyvében lennénk. :-)

    Na, nem ömlengek itt tovább. Lényeg, hogy nagyon tetszett mindannyiónknak. A falu után - meg az elhúzódó vásárlás után - elmentünk ott helyben egy vendéglőbe ebédelni, ami kicsit későre sikeredett...hát igen, tényleg jó sokáig nézelődtünk abban a kézművesboltban. :-)
A vendéglő inkább hasonlitott egy magánházra, ahol étel is felszolgálnak, mint egy klasszikus otthoni vendéglőre, de nagyon hangulatos volt. Ennek a bejárata mellett van az nagyon sok indás, tekergődző fa, ami mellett még a dzsipp is eltörpül. Angolul banian tree-nek hivják - elég sok van erre felé belőlük-, de a magyar nevét nem tudom. (Bogi?)
A vendéglő különlegessége a fa mellett még az is, hogy az ételekhez mindent ott helyben termelnek meg maguknak.

    A fincsi tradicionális indiai ebéd után még ejtőztünk ott egy kicsit, aztán indultunk is haza, mert már kezdett sötétedni is 5-6 körül, és még haza is kellett autózni, ami még jó 2 óra kocsikázást jelentett.